Sajnos minden igyekezetem ellenére nem tudtam ezt a bejegyzést feltenni, pedig már nagyon régen megírtam.
A lényeg: az első kapu FENT van,
a második BENT,
a harmadik KINT.
A LÉNYEG ESSZENCIÁJA
2011.12.09. 10:02
Nem az a lényeg, hogy kivel, mikor, és mit élsz meg, nem az a fontos, amit megélsz, hanem az, hogy minden hátráltató körülmény ellenére meg tudsz-e maradni a szeretetben, vagy kiesel belőle.
Ahogy végiggondolom, minden egyes emberi kapcsolatomnak ez volt a mércéje ugyanúgy a barátságokban, mint a szerelmekben. Le tudtak-e húzni az ellenerők a Fényből és Szeretetből a Sötétségbe és Szenvedésbe, vagy nem.
Elismerem, sokszor sikerült nekik. De minden alkalommal, amikor egy új kört kezdtem, egyre fentebbről kezdtem. Már nem kellett olyan mélyre lemerülnöm, mint előzőleg. És most, a legvégén megmaradtam FENT. Egyáltalán nem merültem le. Amint észrevettem, hogy süllyedek, rögtön visszakapaszkodtam. Persze, eleinte nem volt tudatos. Az első részben nem volt az, de a másodikban már kezdtem felismerni, a harmadikban pedig már teljesen megértettem. Valaminek a végére értem ezzel, az biztos.
A 11-i kapunyitás második része közeledik. Nagyon erősen érzem. 12.12-én. Azt is érzem, hogy a harmadik részben fog ténylegesen a fizikai valóságban is megtörténni. Hogy hogyan, majd kiderül. Istenre bízom. Az ő dolga ezzel foglalkozni, nem az enyém.
SZÉP AZ ÉLET...
2011.11.29. 09:57
Kezdek fentebbről rálátni dolgokra. Mi az, ami zavart Tomiban már Lemuriától kezdve. Kritizált engem, bírált, helytelennek tartott bizonyos dolgokat, tulajdonságokat bennem. Meg akart változtatni, formálni, ahogy most is. És én hajlandó lettem volna a változásra. Hajlandó lettem volna elnyomni magamban dolgokat, lemondani olyasmikről, amiről éppenhogy nem kell, mert épp az a dolgom, azt tenni, amit épp teszek.
Hogy érthetőbb legyek: ő Lemuriától kezdve mindig a háttérből figyelt, és bírált. Megvolt a véleménye arról, hogy én mit csinálok jól, és mit rosszul. És bár nem nyilvánította ki - csak most, ebben az életünkben, és persze, Lemuriában - a gondolatai, érzelmei felém mégis ezt sugározták.
Szóval nem tudott engem elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Az meg, hogy ezt észrevettem, és felismertem, csak azt jelzi, hogy én sem tudom őt elfogadni teljesen olyannak, amilyen.
Igen, kétségtelen. A vadulást és a torz dolgokat, meg az alkoholizálást nem igazán kedvelem, és a köztünk lévő korkülönbség is visszatartott a teljes elfogadástól, de ez csak előítélet. Ami, jobb, ha bevallom őszintén, magammal szemben is van bennem, s csak ez tükröződik kifelé.
Ám amint elfogadom ezeket a tulajdonságokat saját magamban, és átszeretgetem, kint már nem fog szembejönni többé velem. Szeretem magamban azt is, amiket ő nem szeret, amik másoknak szúrják a szemét. Isten elfogadja ezt is bennem – sőt; épp ő teremtett ilyennek engem – akkor én hogy jövök ahhoz, hogy ne fogadjam el Isten tökéletes művét?
Szép az élet! :)
MAGAMAT MENNYIRE
2011.11.28. 09:54
Azt hiszem már sokszor bebizonyítottam, menyire tudok másokat szeretni. Ma megkérdezte egy barátom, hogy szeretem-e Tomit. Nem tudtam válaszolni, de valamit elindított bennem.
A kérdés nem az, hogy őt szeretem-e, hanem hogy magamat mennyire. Megengedem-e magamnak, hogy az esetleges tévedésem kiderüljön, és kudarcként élem-e meg, vagy ha nem tévedek, vállalom-e a cselekvés felelősségét. Vállalom-e, hogy ezentúl más lesz az életem? Azt, hogy lehet, hogy olyan dolgok, amik eddig fontosnak tűntek, el fognak tűnni az életemből.
Ezen a héten megfordul minden. Érzem már jó ideje, hogy eljön ez a pillanat. Az angyalom is mondta, hogy sorsfordító lesz ez a hét. Nemcsak nekem, szinte mindenkinek. Az ezt generáló energiákat mindenki érzi, a feszültség mindenkiben jelen van. Kérdés, ki mire használja. Hogy leminősítse, vagy hogy felemelje vele magát és másokat.
MIKOS SEGÍT
2011.11.28. 09:51
Mikos, a Belső Földről segített belenézni a Porthologos könyvtárba. Azt mondta, van még valami, amit nem láttam. Megmutatta, hogy honnan indult pontosan a lefelé süllyedés.
Lemuriában elkezdtünk félni azoktól a lényektől, akik közénk vegyültek. Ebbe a félelembe tudott belekapaszkodni a Sötétség, és így tudott sokunkat elválasztani a mellé rendelt társától.
A Belső Föld könyvtára azért jó, mert itt a Megoldásra is rálátást kapsz. Így megláthattam most én is. A megoldás a felfényesedés; a fény és szeretet sugárzása, amit eddig már ösztönből is műveltem.
Mivel engem a Tomival való kapcsolatomtól fosztottak meg legelőször, így legutoljára -mikor visszafelé kapaszkodom azon a „horgony”-on, amin leereszkedtem a Fény-ből - is Tomival kell összekapcsolódnom.
Amint kettőnk fénye összekapaszkodik, nem férhet már közénk többé a Sötétség. Nincs lehúzó erő, nincs félelem többé, csak szeretet és fényesség.
Fogalmam sincs, hogyan fog ez megvalósulni és mikor…egyet biztosan érzek; most vizsgázunk keményen. A karma felgyorsulva pörög (csak tudnám meddig még).
Nekem is jönnek mindenféle csábító helyzetek, ajánlatok, de már meg tudom különböztetni a sötétet a világostól, az elmém irányítását a szívemétől, Isten akaratát az enyémtől. Nagyon nehéz még így is, ennek ellenére, de szerencsére már egyre kevesebbszer, és egyre rövidebb ideig esem pánikba…
ÚJ VILÁG?
2011.11.18. 09:38
Rég nem írtam, de egyszerűen nem tudom összeszedni magam 11-e óta. Aznap kimentem a völgybe, épp 11:11- re értem a Tóhoz. Közben beláttam az 5. dimenzióba, láttam az 5 dimenziós részét a völgynek, azt, ahonnan kiestünk hajdanán, láttam saját magam ottani formáját, és a Tónál éreztem, amint Mihály ráteszi a kezét a bal kezemre, Tomi meg a jobbra.
Többet képtelen vagyok erről írni, azóta is teljes K.O. van. Nem is működött semmi…habár a könyvem kiadása meglódult, a Kiadó elküldte a szerződést.
Nem működött semmi, Tomtól is hiába kértem segítséget, az égieket nem hallottam, én magam se tudom már, hogy ki vagyok, és hol vagyok. Tegnap este ilyen nagy zűrzavarral a teljes lényemben leültem végre, és elcsendesedve magamba mélyedtem.
- Kérem, hogy tudhassam meg, amit most tudnom kell, vagy mondja meg valaki az égiek közül, ha tudnom kell valamit.
Jézus jelenik meg:
- Én vagyok az, kishúgom - mosolyog rám - , én szembesítelek eddigi földi életeiddel.
- Rendben. Hallgatlak.
- Már ismersz mindent, amit ismerned kell ahhoz, hogy meghozd a döntést, merre tovább.
- Azt hiszem, már rég meghoztam.
- Foglald össze nekem, kérlek.
Látom, ahogy egy könyvbe irkál valamit.
- Olyan, mintha vizsgáztatnál – mondom neki.
- Talán így is van.
- Tehát; az elutasítást kaptam mindabban, amit meg szerettem volna élni. Nem tudom, miért, de talán azért, hogy a negatív oldalát éljem meg annak, amit ezután kell. Talán így lehetett ide lemerülni, nem tudom…
Jézus mosolyog:
- Folytasd!
- Tehát azoknak az ellentétét kaptam, amit szerettem volna. Akkor egyszerű. Kérem mindennek az ellentétét!
- Azért csak fogalmazd meg!
- A beteljesült szerelmet kérem, az összefonódást, a megértést, a harmóniát, az összhangot, a teljes elfogadást. És nem magamnak kérem. MINDENKINEK. Mert tudom, csak így tud megmaradni. Együtt meg tudjuk tartani.
- Látod, ez volt a baj, ez tartott lent. Mindenki magára gondolt, hogy neki milyen rossz. Az nem fordult meg senkinek a fejében, hogy az EGY-SÉG-et aktiválja. Az EGY meg tudja tartani minden egységét a neki rendelt egy-etlen mellett.
- Hmmm…De valamiért mégis így lett…
- Tudod, mi mind része voltunk annak, hogy így lett. Elkezdtünk magunkra figyelni. Még én is. Arra, nekem mi a jó… Ez sodort egyre mélyebbre. Emiatt feszítettek meg engem. Eloldódtam az egységtől, ezért is fordultak el tőlem sokan.
- Értem. Akkor tehát én is ezért éltem ezt meg.
- Igen. Bár Istenben bíztál, az a valami, amire nem figyeltél, az EGY-SÉG.
- Pedig épp most írom ezt a részt a könyvemben.
- Látod, semmi sem véletlen.
- …Nem az… tehát Tomitól is ezért sodródtam el újra?
- Te nem sodródtál el. Ő sodródott el tőled. Mert ő magára gondolt. Te pedig rá, és ezzel már az EGY-SÉG felé mozdultál el.
- Hmmm…érdekes…
- És te mindenkinek kérted a változást.
- Ő is kérte. Akkor ott, a Tó partján.
- Igen. Akkor. Sikerült is megmaradnia benne, de csak addig, amíg nem találkozott valakivel, aki önmagába fordította vissza az EGY-SÉG helyett.
- És most mi lesz?
- Elárulok egy titkot – mosolyog. – Az egység egyetlen részében ha megszületik valami, megszületik mindegyik részben.
- Ezt a titkot ismerem – mosolygok vissza. – Tehát azt mondod, őbenne is megszületik, mert bennem is?
- Mindenkiben. És minél közelebb áll hozzád valaki, annál hamarabb megérzed felőle a változást.
- Akkor azt érzem?
- Igen, azt – mosolyog. – Ezért nem tudja lezárni a kapcsolatotokat.
- Akkor most mi lesz?
- Csak figyelj! Majd meglátod. De azt tudnod kell, mielőtt elindultál lefelé, a visszautat is megépítetted, és nem kétséges, hogy győzelemre vezet.
- Azt hittem a többi szerelmemnél is…
- És most mit is hiszel pontosan?
- Hogy Mihály az igazi, s az ő fizikai megjelenési formája Tomi.
- Ez nem egészen így van. Mihály nagy szellem, és te is az vagy.
- Szóval nem egyetlen testben vagyunk?
- De nem ám…
- A lélekcsalád az, akikről beszélsz?
- Igen. Nevezheted így is.
- És a lélekcsaládon belül van több lehetséges társ?
- Pontosan.
- De ezeket már megtaláltam. Vagy van még? Mennyi van összesen?
- Normális esetben 3-4, de nálatok több.
- Mennyi?
- 7-8.
- Jaj, ne… Minddel végig kell játszanom ezt?
- Nem, dehogy. Amúgy már sokkal találkoztál közülük, de van még, akit nem ismersz. Ha Tomival mégsem jön létre, akkor újabbat kapsz.
- De ez tök logikátlan. Arra megyek vissza, amerről jöttem. Vele voltam isteni elrendelésben.
- Izivel férj-feleség voltatok.
- De nem Isten akaratából.
- De igen.
- Sokáig így éreztem én is, de már nem.
- Én mondom neked, így volt.
- Nem érzem igaznak…Akkor miért fájt annyira az elszakadás Tomitól Lemuriában?
- Mert ő közelebb állt hozzád. Több bennetek a hasonló.
- Tehát akkor most visszafelé egyre közelebb kerülök a valódi Mihályhoz?
- A tökéletes összesimuláshoz kerülsz egyre közelebb. Minden szerelmedben Mihály volt, még Péterben is, pedig őt a te akaratodból teremtetted varázslattal.
- Értem…azt hiszem…de még mindig nem tudom, merre tovább. Érzem, hogy feszít valamilyen erő…
- Ez az erő nem feszít már, hanem mozdít. Csak engedd! Közelebb mozdít ahhoz, amit szeretnél, amit megfogalmaztál nekem.
- Szóval, testvérem, azért kaptam a sok elutasítást, mert én is elutasítottam valamit?
- Nem egészen. Ezt az emberi logika mondja, de ugye nem érzed, hogy igaz lenne?
- Nem, nem érzem.
- Mit érzel? Miért kaptad az elutasítást?
- Mert ez a negatív fele, az egyik pólusa annak, amit meg szerettem volna élni. Emberi akaratom, az elmém rákapaszkodott arra, amit szerettem volna megtapasztalni, és ezzel kettéválasztotta.
- Ne feledd! Nem hibáztál. Senki nem hibázott. Épp ezt kellett megélned. A kettéválasztottságot. S ezt megélted minden formában. Ne az elutasításra figyelj, az csak egy eszköz volt, hogy megélhesd a két-séget, az elválasztódást, a polaritást. Ez a te választásod volt nem az elutasítást választottad, ne így értsd. Azt választottad, hogy kettéválsz.
- Ezt nem egészen értem. Hiszen Mihály is társat szeretett volna, úgy lettem én.
- Mutatok valamit. Nézd!
Látom Mihály, és fölötte Istent. Mihály mellett magamat, és fölöttem is Istent. Ő fog egybe minket, ott vagyunk EGY-ek Mihállyal, Istenben. Nevezhetjük Isten fölöttünk lévő részét Mihály és az én fölöttes énjének. De látom, hogy Istenen belül is jelen van a kettősség, csak egybeolvadva. Neki is van férfi és női fele.
- Szóval minden kettéválik? – kérdezem.
- Igen. Hogy megismerje önmagát. S legjobban a szerelemben tudja. Bár nem minden lény ezt választja.
- Értem. És köszönöm. Most elfáradtam, de beszélhetünk még?
- Természetesen…
A MEGÉRTÉS FÉNYE
2011.11.08. 09:47
Minden egyes földi életemben valakitől függővé tettem a sorsomat, s ez abból a pontból indult, amit Tomival felszínre engedtünk Lemuriából. Akkor én Tomitól tettem függővé a sorsomat; ha ő kimondta volna, hogy szeret, nem megyek másfelé. Feltételeket szabtam a boldogságomnak ezzel, és Tomit beborítottam az elvárásaimmal. Ezekkel az energiákkal indultam el akkor, és ezt valósítottam meg mindenben.
Most, amikor felszínre jött az a pillanat, az eredeti állapotot állítottuk vissza tudatosan, ahhoz viszont, hogy az létrejöhessen, az eddigieknek ki kell teljesednie. Ami azt jelenti, hogy amit még nem éltünk meg belőle, ami a teljes egészhez hiányzik, azt meg kellett élnünk. És az hiányzott, amit eddig a másik élt meg, amit ő képviselt eddig. Tominak az, hogy megélje az illúzió-szerelmet, és ezzel együtt az össze-nem-illőséget, nekem meg az, hogy igazam legyen, és csendben végignézzem, ahogy ő végigjárja, amit elindított, és kitaszítottnak érezzem magam az életéből és a szeretetéből.
Az eredeti állapotba 11-én léphetünk be. A „hogyan” Istenre van bízva.
MEGBÁNTOTTSÁG
2011.11.05. 11:48
Na, azért szépen előjött, hogy mit nem bírtam még eddig megoldani. A SÉRTETTSÉGET. De most megbocsátom magamnak, hogy meg voltam sértődve. És annak is megbocsátok, aki megsértett.
Azért voltam megsértődve, mert nekem volt igazam; mindent megtettem a szeretet és szerelem érdekében, saját korlátaimon léptem túl, mégis el (vagy ki?) lettem taszítva. Ez az Égből ered, mikor még ott voltam a társammal, Mihállyal. Úgy szerettem őt, ahogy csak szeretni lehet, de ő megvádolt, hogy Ahrimánt követem, pedig csak szeretetettel fordultam felé is, mint mindenki felé. Jó, hogy megsértődtem.
Talán azért lettem ideküldve, hogy megértsem, hogy az igaz szerelem megbocsátja ezt is? Vagy talán csak iskolába lettem ideküldve, hogy megismerjem a Sötétséget, és tudjak különbséget tenni?
Tegnap meghalt bennem a szerelem Tomi iránt, de nagyon gyorsan fel is támadt – köszönhetően Tomnak, aki addig nem hagyott békén, míg ez végig nem futott bennem. Hálás vagyok érte neki. Egy angyal…de ezt mindig is tudtam…
Különben mielőtt ez az egész megtörtént, (vagyis a konfliktus) előtte való napon ébredéskor egy képletet láttam. Mindenféle jelek közt az én nevem és a Tomiét. Kb. így nézett ki:
Jelek, az én nevem, jelek + jelek, Tomi neve, jelek = gyökjel, házasság.
Már akkor értettem, hogy az Akashába láttam bele, a sorskönyvbe, de hogy pontosan mit jelent ez az egész, ahhoz kellett Uriel arkangyal segítsége is, aki az Akasha Krónika őrzője.
Ő azt mondta, a jel, amit felismertem hiányt jelöl. De ahelyett, hogy a jelekre figyelnék, és azt hoznám felszínre, amit ezek jelentenek, arra figyeljek, amit értek belőle. A nevem, Tomi neve és a házasság világos. Ha a zavaró tényezőkre (vagyis a jelekre) nem figyelek, akkor le fognak oldódni. Ha meg akarom fejteni őket, és figyelmemet rájuk irányítom, akkor hatással lesznek rám, aktiválódnak. Ha csak a lényegre figyelek ÉN+Ő= HÁZASSÁG. Ha zavaró körülmények lehetőségét építem be, akkor egész más lesz belőle; az eredmény hiánya. Isten egyszerű képleteket hoz létre. A jeleket én rakom oda, és ő tudatlanságunkkal. És nincs előre kőbe vésve semmi.
Szóval meg voltam sértődve, teljesen jogosan, de képes vagyok a megbocsátásra is, hiszen könnyű azt szeretni, aki szeretetre méltó, de aki bánt, azt sokkal nehezebb. A szeretet fokmérője ez, minden egyes konfliktushelyzet után ide lyukadok ki.
Igen, Tomi tudott megsérteni a legjobban, mert őt szerettem a legtisztábban. Viszont ha abból a szempontból nézem a dolgokat, hogy minden egyes szerelemtől való eltérítés csak erősíti a szerelmet (vagyis mindent az ellentétén keresztül érhetsz el, és erősíthetsz fel), akkor én földi életeim során olyan erőssé tettem a szerelmet, amilyenné csak lehet. Legyőzött bennem minden negatív érzelmet; félelmet, fájdalmat, sértettséget, elnyomást, büszkeséget, féltékenységet.
S ahogy idővel haladtam visszafelé az Időben, egyre nagyobb szerelmek bukkantak fel a múltból, amik egyre jobban átfényesítettek, megtisztítottak attól, amivel az Anyag a fogságában tartott.
Úgy érzem, egy határt kell átlépnem hamarosan, amin átjutva már nem lesz szó a Sötétségről többé, csak a Fényről.
Iszonyú gyorsan és iszonyú erővel történik most már minden. Amellett, hogy látványosan nyerem vissza fiatalkori formámat, teljessé leszek minden másban is. Bekapcsolódom a Fény hálózatába egyre globálisabb szinteken.
Végigfutott és összegződött bennem, hogy most én azt éltem meg, hogy nekem van igazam, Tomi pedig az illúziószerelmet. Én azt, amivel ő kezdte a szétválásunkat, ő azt, amit bennem ítélt el. Így kiegyenlítődött, és lezárult a karmikus kör, amit akaratlanul elkezdtünk.
Ha én kiléptem a megbántottságból, neki is ki kell az illúzióból.
ILLÚZIÓ-VILÁG
2011.11.04. 11:56
Ismét katartikus élményem volt Tomival. Elém tolta Facebookon, hogy kapcsolatban van, és éreztem, várja, hogy mit lépek. Erre írtam neki, hogy örülök, és szívből kívánom, hogy boldog legyen.
Tetszett neki a hozzászólásom, de következő reakciója az volt, hogy letiltott. Mire én elképedve megkérdeztem, hogy miért, addigra már az ismerősei közül is törölt. Na, én meg nem játszom ilyen játékot tovább senkivel. Még vele sem.
Mondjuk, lehet, ezt már be kell fejeznem, és még valószínű, az utolsó rész hátravan, de kicsit unalmas már, hogy mindig ugyanaz történik, a legjobb szándékom ellenére is. És nem én vagyok a rosszfiú most sem.
Elegem van abból, hogy azt éljem, amit elém tolnak mások. Mától ennek vége. Nem építek karmát tovább. Hiszem, hogy Isten nem akar konfliktusokat nekem. Főleg úgy nem, hogy én vagyok az áldozat.
Van lehetőségem a jót megélni, és az illúziókból kilépni. Nem akarom már megérteni sem, hogy miért viselkedik valaki így, nem akarom megérteni, ki miért rúg belém, nem ragaszkodom már azok szeretetéhez, akik ellöknek maguktól. Az igazi, lélekből születő érzelmekre szavazok, s ezeket a szellemi útvesztőket, amiket Ahrimán rak elém, már felismerem, és kikerülöm. Nem kell minden csapdába beleesni, csak mert az utamba kerül. Csak egy feladatom van; Isten akaratát teljesíteni, és az nem az, hogy a csapdákba besétáljak. Nem kell harcolni, küzdeni senkivel, és semmi ellen. Amíg küzdök, kapcsolatban maradok azzal, amit nem szeretnék már megélni.
Niké barátom is segített pár meglátásával. Azt mondta, amilyen mértékben létrejött a vonzás, olyan mértékben jelenik meg a taszítás is. A megoldás minden esetben az, hogy össze kell kötni a két végpontot. Alfa és Omega az összekötő elem, vagyis Isten. Adjam át neki a megoldást.
Na, ezzel rávilágított arra, mibe rekedtem bele. Eddig meg akartam oldani a dolgokat. ÉN akartam megoldani. Vagyis helyesebb úgy fogalmazni, hogy nem tudtam, hogy lehet másként is. Kértem a megoldást mindig Istentől. S ő erre azt mondta, bennem van, csak engedjem ki magamból. Eddig így tettem, de nem volt túl sikeres, különben nem tartanék megint itt. Általában csak úgy sikerült ez a produkció, hogy ha belefáradtam, és feladtam, akkor oldódott meg valami.
De ezzel, hogy átadom a megoldást Istennek, egyrészt a hitemet és bizalmamat növelem, másrészt ez az elvárásaimat is megszünteti a megoldás irányába, ugyanakkor fel is gyorsítja a folyamatot, mivel az elmém nem kapaszkodik a megoldás lehetőségeibe. A cselekvés felelősségének súlyától is megszabadulok. Szabad leszek ezzel az egyszerű lépéssel.
Ugyanakkor Isten is csak azt csinálja, amit én; mivel a megoldás bennem van mindenre, csak aktiválja azt. A különbség abban, hogy én indítom el, vagy ő, viszont óriási. Az övé örökkévalót teremt, az enyém polárisat; övé összeköt, enyém szétbont.
Úgyhogy simán átadtam neki ennek a helyzetnek a megoldását. Ő pedig azt mondta, hogy elsimítja az ellentéteket, egybefésüli az egymásnak feszülő érzelmeket, és kiegyenlíti a hiányzó helyzeteket. Na, hogy ez mit jelent számomra, majd kiderül, és azt hiszem, nagyon gyorsan.
Most az van, hogy megfogalmaztam végre magamnak, milyen az igazi társam. Nem kell nekem belefeszülnöm abba, hogy elfogadjak valakinek olyan tulajdonságát, ami számomra nem vonzó, amivel erőszakot kell tennem magamon, és korlátaimat túllépnem. Senki nem kért erre. Az igazi társam az illúziókon át is felismer, és nem tesz olyat, amivel bánt, nem lök el magától, úgyhogy bármennyire is úgy látszott, hogy Tomi a megoldás, ő a társam, kiderült, hogy ez a konfliktushelyzet, amibe évezredekre leragadtam, éppen tőle indult Lemuriában. Megvizsgáltuk most már a másik oldaláról is a helyzetet, megélve, amit akkor a másikban nem bírtunk elfogadni, most már ideje ebből kilépni, és jöjjön a VALÓSÁG.
Pápá, illúziók!!!
SZABADSÁG
2011.10.27. 16:32
Az elutasítást kellett megélnem minden szerelmemmel. Azt, hogy mikor elmondtam valakinek, hogy szeretem, akkor elbúcsúzott tőlem. Kapálóztam ez ellen, kerestem a hibát magamban, a másik félben, nem akartam folyton ezt megélni, de ma végre megértettem, miért történt. Persze, miután már ott tartottam, hogy na jó, akkor jöjjön a következő visszautasítás, ha megint ezt kell megélnem. Nem félek már tőle. Ismerem jól.
Mindez Tomitól indult, Lemuriában. Nem értettem, miért nem mondja el nekem, hogy szeret, ezért én se mondtam el neki. Erre a viselkedésre fordítottam a figyelmemet, mélyen bennem élt, ezért meg kellett tapasztaljam minden egyes kapcsolatomban.
Méghozzá úgy, hogy én nem mondtam ki soha senkinek. Csak a mostani életemben. Ez pedig mintha csak arról szólt volna, hogy mondjam ki, mert mikor megtettem, már el is búcsúzott tőlem mindenki. Mintha csak ennek kellett volna megtörténnie. Kimondtam, és jöhet a következő.
Azt hittem, Lemuriában, hogy ki kell mondani ahhoz, hogy igaz legyen. Pedig én szerettem Tomit akkor, annak ellenére, hogy nem mondtam neki, és ő is engem…és ez azóta sincs másképp.
Mindig is őt szerettem, ő meg engem, bármi is történt közben velünk. Ezt senki nem tudta bennünk megváltoztatni, egyetlen szerelmünk se, még mi magunk sem. Annyira mélyen ott élt bennem, hogy fel sem tűnt, míg meg nem mozdult…
VERS
2011.10.22. 10:29
Ma reggel erre a versre ébredtem. 2 soronként jött elő. Felébredtem, 2 sort leírtam, újra elaludtam, megint jött 2 sor. :)
Fehér rózsaszál
újra a Fénybe áll.
Gondolkodik, töpreng;
míg fél, addig nem röppen.
Nekilódul, feszül,
de már nem menekül.
MÉG NINCS VÉGE...
2011.10.18. 15:06
Ismét kapom, amit eddig. Ugyanúgy, ahogy eddig mindig; akit szeretek feltételek nélkül, az a Sötétséget látja bennem, és mindenáron a saját képére akar formálni. Csakhogy ez most már nem zavar. Már tudom, honnan ered.
Amint FENT, úgy LENT. Az Égben is így történt. Mihály azt hitte, a Sötétség oldalára álltam. Csak mert szeretettel fordultam minden felé, nem elutasítással. És én őszintén csodálkoztam azon, hogy utasíthat el emiatt engem, a társát.
Idelent ugyanezt élem minden szerelmemmel, hiszen mindegyikükben egy-egy részt élek meg belőle, vele.
Tomival most ugyanez a helyzet. Bár már úgy éreztem vége, és meg is könnyebbültem, hogy ennyivel megúsztam, azért nem adják olyan könnyen…Mindennek 3 része van. És bár én most csak figyelek, és engedem, hogy történjen, aminek kell történnie, azért nem kellemes látni, hogy valakinek kinyitottam a lelkem, és az a valaki azt mondta, hogy olyan nagyon szüksége van arra, amit tőlem kap, és most mégis másnak lát, mint ami vagyok.
Tudom, hogy ez az út az ő tisztulásának útja. Meg kell értenie, hogy ami bennem zavarja, az csupán belőle vetül ki rám, s én csak egy vetítővászon vagyok, ami felfogom és visszatükrözöm neki ezt a képet anélkül, hogy azonosulnék vele.
Annyiszor megkaptam már ezt, annyi embertől, akik aztán visszatértek megtisztulva. Persze, bocsánatot egyik se kért, pedig néha nagyon fájt, amit okoztak nekem. Fájt, mert bántottam vele magam. Elhittem, hogy igazuk van, s változni akartam. Erőszakot tettem magamon.
Ma már nem. Önmagam vagyok, sokkal inkább, mint eddig bármikor, s ha Tomiért még vissza kell jönnöm, visszajövök. Megtenném másért is, ha Isten így akarja.
Tudom, hogy sikerül neki. Meglátja majd ő is az Igazságot, s felfedezi a szeretetet a szívében irántam. Mert amit most lát belőlem, azt csak az elutasítás ténye fokozza le a szeretet árnyékává.
Tudom, hogy ő is visszajött már többször…Talán már megoldjuk végre, ami miatt nem léphettünk még be az Új Világ kapuján.
Megértettem már én is ezekből a leckékből, amit meg kellett. Hogy nem kell megerőszakolnom magam, hogy más legyek, mint ami vagyok, de másnak sem szabad ezt hagynom. Ha Isten elfogad engem így – és miért nem fogadna el, hisz ő teremtett ilyennek - , akkor nem számít senki más. Még a szerelmeim se…
Más részről értem azt is, hogy a Szerelem teljes spektrumának a megtapasztalása a feladatom, csak így lehet teljessé bennem ez az érzelem. Úgyhogy már nincs egy szavam sem a negatív élmények ellen, csak csendben figyelem, mi történik. És ez így JÓÓÓÓÓÓÓÓ…
ZAJLIK ÁM...
2011.10.14. 15:51
Nagy felismerések, nagy elengedések, nagy megbocsátások, nagy fellélegzések. Nagy lépések. Gyors lépések. Nem beleragadva a fájdalomba, mint eddig. Felszínre jön a mocsok, és engedem, hogy menjen. S ami alatta van, az maga a Fény.
Tomi amilyen gyorsan jött, el is ment, elvitte magával azt a mintát, amivel minden életemben szembesültem. Hogy elutasít, akit én maximálisan, minden rossz tulajdonságával együtt elfogadok, saját korlátaimon és határaimon túllépve.
Egy-két nap alatt végigvonult rajtam a berögzült viselkedési minta. Az én részemről is, és az övéről is. Amit minden életemben meg kellett élnem, hogy a Sötétség elveszi, amit Isten nekem rendelt, és én meg foggal-körömmel harcolok érte, mert minden körülmények közt véghez akarom vinni Isten akaratát. A másik fél meg harcol ellenem, mert ő meg nem akarja ezt. Innen indult ez a minta. Tomitól Lemuriában. Azóta ezt ismételtem. Meg ő is.
Bár éreztem, hogy rajta keresztül meg tudott nyilvánulni nagy része annak a fénylénynek, aki fénytestében meg szokott látogatni, nem tudtunk mindenben összesimulni. És ez azt hozta létre, hogy ahol nem simultunk össze, ott súrlódás keletkezett. És a szeretet, meg az egyoldalú szerelem kevés volt hozzá, hogy csökkentse a súrlódást.
De így kellett lennie. Épp így. Mert ez hozta felszínre bennem azt, hogy valahol kell lennie fizikai testben is egy olyan lénynek, akivel teljesen össze tudok kapcsolódni mindenben, s ez az összes korlátot lebontja majd bennünk és körülöttünk. Megmutatkozott, mi az, amire szükségem van. Abból, hogy Tomi nem tudta azt felmutatni. Csak a hiányát.
És értem, hogy először azokkal kellett találkoznom, akikkel nem teljesen tudok összekapcsolódni, mert lentről haladok fölfelé. Sok hasonló van hozzám, előbb azok jöttek, hogy megerősítsenek abban, amiben hasonlítunk. S amikor kész, amikor minden egyes felerősített rész megvan, és összeadódik, akkor leszek mindenben erős, akkor leszek teljesen önmagam, s akkor fog majd kívül is megjelenni, aki ÉN VAGYOK, csak másik testben, egy férfiéban, hogy kiteljesítsem önmagam vele.
Közel van már, nagyon közel. Tomi volt a hírnök, aki jelezte a jöttét. Aki megmutatta; a csoda létezik, és nagyobb, mint gondoltam. Még attól is szebb és jobb, és teljesebb, mint amit vele tapasztaltam. Hálás vagyok neki érte, és köszönöm neki. Még akkor is, ha ő most haragszik épp rám. Az ő dolga, az ő sara, ebbe én nem mászom bele. Hadd menjen az útján tovább.
Csodálatos ez a Világ és végtelenül sok csoda van még, ami felfedezésre és megélésre vár. Hát akkor hadd szóljon!
Amúgy az IKEÁ-ba meg nem vettek fel, tehát egyértelmű, hogy nem arrafelé vezet az utam…
FELSZABADULÁS
2011.10.12. 19:22
Hú, elkapott a gépszíj rendesen. Újra előjöttek a berögzült viselkedési minták, amik lehúztak a szenvedésbe, és félelemben tartottak.
Attól tettem függővé az életemet, hogy mások mit éreznek felém. Lemuriában még megvolt az ikrem. De az ő viselkedésétől és ki nem mondott érzelmeitől irányítva tettem olyan lépéseket, amik lehúztak.
Nem szabad függni még a saját ikremtől sem, mert akkor uralkodni fog rajtam. Most teljesen mindegy, hogy elfojtott vagy kinyilvánított érzelmekről van szó. Mivel ő elfojtotta, én mentem más irányba. Az ő választását fogadtam el, és a magamét félretettem. Így elnyomtam én is magamban, amit éreztem, egészen mostanáig. Az ő újra feltűnése felhozta ezt bennem, és benne is.
Most más a helyzet, mint akkor, bár nagyon hasonló. Most én nem mertem kimondani egy darabig, mit érzek felé, és ő kapaszkodott másba. Csakhogy megértsük, a másik mit élt át.
Azért szakadtam el tőle, mert Isten helyett rá figyeltem. Ezáltal süllyedtünk le a szenvedésbe és félelembe.
Egymástól vártuk a szerelmet, nem Istentől. Én most feladtam volna érte mindent, egy szempillantás alatt. Ezért üresedett ki körülöttem minden, de ez nem jó! Nem így kell! Ez megint lefelé vezet. Istenre kell figyelni, hagyni, ő hadd vezessen. Ahogy elküldte hozzám, úgy tudni fogja a következő lépéseket is.
Igaz, hogy elküldtem a jelentkezésemet az Ikeába, de nem Tomi miatt kell elmennem innen, hanem magam miatt, és mert Isten úgy akarja. Ha úgy akarja, behívnak és felvesznek. Ha nem, akkor más lesz az út, amit nekem szánt.
Még az ikremet is elveszíthetem, ha nem Isten akaratát helyezem előtérbe, hanem az övét vagy a magamét.
SZERELEM
2011.09.28. 18:26
Már érzem a valódi szerelem lényegét. Nem arról szól, hogy viselkedjünk úgy, ahogy szerelmeseknek illik, hogy elvárjam a szerelmemtől, hogy hozzám érjen, megcsókoljon, meg ki tudja még mit ;) hanem arról szól, hogy Isten szeresse magát bennünk nőként és férfiként.
Amikor Isten úgy akarja, közelebb mozdít egymáshoz két egymásnak teremtett embert. Ez a VALÓDI szerelem, és ezt se kéréssel, se vággyal, se akarattal, se varázslattal, se kényszerrel nem lehet elérni.
Ha a társam szemében meglátom Istent, és meglátom magamat, közelebb kerülök hozzá, egyre közelebb. Attól függően szoros a kapcsolat, mennyire tudok megmaradni ebben az állapotomban, vagyis istenségemben.
És az ilyen jellegű kapcsolat csakis azzal jöhet létre, aki ÉN magam vagyok belül is. Akivel ismerjük egymást kezdettől fogva, mert minden sejtünkben jelen van az ő jelen-léte is. A lelkem másik fele egy másik testben, ami olyan, mint az enyém, csak más nemű.
Minden rendben van. Senki nem kerget. Nincs forgatókönyve a szerelemnek, mert ha van, az színjáték, és nem valóság. Minden egyes pillanatban megtalálni őt mindenben, ahogy Istent. Ez maga a csoda…és még csak most kezdem el felfedezni, és fogalmam sincs, hogy Isten meddig enged benne eljutni.
Bármi, amit a szerelemben teszek, nem a másikért vagy önmagamért kell, hogy tegyem, hanem az isteni tervért. És azt csak alázattal a szívünkben lehet beengedni, és hagyni működni.
Érzem, milyen, mikor Isten akar valamit. Olyankor minden a helyén van bennem is, és kívül is. Csak erre kell figyelnem, hogy ebben benne maradjak.
AZ IGAZSÁG
2011.09.28. 12:39
Már tisztábban látom, mi történt valójában Lemuriában. A Sötétség az egymás mellé rendelt emberek közé állt, hogy ne tudják létrehozni a Földön az égi családot. Elválasztották egymástól az ikerlelkeket, a család alapját, az Isten által EGY-nek teremtett Férfit és Nőt, akiknek isteni gyermekeik születhettek volna, benépesítve a Földet.
Ezzel a lépéssel minden, ami egymáshoz való, elszakadt egymástól.
Hazugság volt, hogy a Földnek ezzel jobb lesz. Nem! Ez csak a Sötétnek kedvezett, akik a mi energiánkból éltek, és a lelkünket gyilkolták.
Ők nem ránk haragudtak. Egyszerűen csak irigyelték Isten teremtését, és Ahrimán oldalára álltak, aki olyan hatalmat akart magának, mint megteremtője, Isten. Lehetett volna,ha nem Isten akaratának ellenében teszi, amit tesz, nem Istent kizárva, hanem vele együttműködve.
Nem lebontania kellett volna világokat, hanem építenie. Mi nem voltunk neki más, csak eszköz, rabszolga, kísérleti nyúl, minta Isten teremtéséből, akit kényére-kedvére átalakíthat és kizsákmányolhat, szétszedhet és megvizsgálhat, és lemásolhat.
Isten türelme végtelen. Arra várt, hogy Ahrimán és serege majd a Fény felé fordul. Ám mivel ez egyre késett, a tiszta lelkek csak szenvedtek, Isten kitalált egy tervet, melyet Nagy Mű néven nevezett. Lényege a Világ sötét lényektől való megszabadítása angyali seregeivel, élén Jézussal és Mihály arkangyallal.
Annak a Földnek, ami a sötétbe lett lerántva, ideje elrendeltetett. A Fénybe kell emelkedni meghatározott időben, lerázva magáról minden Sötétséget. Ez az idő MOST van itt. És hogyan emelkedik fel minden újra a Fénybe?
Minden egyes egymásnak rendelt emberpárnak egymásra kell találnia, hogy létrehozhassák az isteni családokat, s benépesítsék Isten munkatársaiként a Földi Mennyországot.
FÉNYBEN
2011.09.27. 11:29
Istenem, az valami csoda, mikor megjelenik valami, ami eddig az Égben volt, a Földön is. Olyan felszabadító, mindent átvilágító ősi erő, mely mindent a helyére tesz. Az eredeti REND-be, ahogyan Isten megteremtette.
Olyan felismerések vonulnak át rajtam, és olyan sebességgel, alig bírom őket utolérni. Minden megvilágosodik, és értelmet nyer, még a legmélyebb fájdalom és szenvedés is.
Ami új felismerés, de az eddigiek következménye, összegzése, az az, hogy megértettem, miért úgy éltem az életem, hogy „legyen, ahogy lennie kell”, vagy bármit, amit spirituálisan vagy akár az Anyagban is véghezvittem, miért volt úgy könnyebb megvalósítani, hogy „történjen, aminek történnie kell”.
A női erő alapvető lényege a befogadás. Feltételek nélkül. Amikor figyelmem fókuszát úgy állítom be, hogy legyen vagy történjen, ahogy kell, akkor megengedem, hogy feltételek nélkül bejöjjön az isteni erő.
Ez eddig rendben van, csak valahogy félig sikerültek eddig a dolgok ennek a segítségével is. Most megértettem, miért. Talán mert megkaptam azt, ami eddig hiányzott. A másik felet…
Nő és férfi együtt tud csak az Anyagban teremteni. Méghozzá úgy, hogy a nő beengedi a teremtő erőt, a férfi pedig lefordítja szavakra és formába önti. És nem mindegy, milyen férfi és nő. Csak azok a párok tudják maradéktalanul megvalósítani az isteni tervet, akiknek energiarendszere egymásba illik, akik fénybeli minősége egymást kiegészíti, akiket Isten egymásnak teremtett, akik lélekben egyek. Ugyanaz a lélek, csak egyik fele nő, a másik a férfi.
Más nem illik oda. A varázslatot, a csodát isteni minőségben csak ők tudják megvalósítani, az Anyagba lehozni, a Létbe beengedni. Ha olyanokat párosítunk, akik nem illenek egymáshoz, azzal csak a KÁOSZT hozzuk létre, a szeretetlenséget, a félelmet erősítjük.
A Föld sötét korszaka bizonyíték arra, hogy csak az isteni terv tud maradandót, örömöt adót, léleképítőt teremteni. Minden másból csak illúzió és fájdalom születik.
ÁTTÖRÉS
2011.09.25. 10:26
Húúú, hol is kezdjem. Nagyon sűrűn történt minden mostanában, nem is részletezném. Feltűnt valaki a múltamból (a mostaniból és a régmúltból) egy fiú, Tomi, akivel varázslatos módon sikerült megszabadulnom valamitől. Úgy éreztem, most akkor vele kell továbbmenni, és minden borult bennem. Itt álltam teljesen megsemmisülve. De így is kellett lennie. A SEMMI közepében van ugyanis a MINDEN.
Tegnap egész nap úgy éreztem, búcsúzom mindentől, a hegyektől is. Azért voltam kint olyan sokszor mostanában…de mára már értem, hogy csak helyzetektől, csak a régi életemtől.
Ma reggel beszéltem Raziel arkangyallal, de előtte kíváncsi voltam, mit érzek, ha Izi lelkét hívom, és mi, ha Tomiét. Izié súlyos volt, Tomié hozzám simult. Aztán hívtam Razielt, aki nem sokat mondott, csak segített, hogy megértsek valamit.
Eddig mindig elvesztem mások akarata, elvárása, meg a saját érzelmeim közt. Most is átvonult rajtam ez, és teljesen földbe döngölt, de most végre úgy döntöttem, másra figyelek.
Ezután hívtam annak az embernek a lelkét, akit Isten mellém teremtett. Mindegy hogy hívják, hogy ikerlélek, duál, vagy rokon vagy bármi. És jött, és az már majdnem olyan volt, mint a szerelmem fényteste, aki meg szokott látogatni, csak egy fokkal sűrűbb. Megértette velem Raziel, anélkül, hogy magyarázott volna bármit is, hogy nem arra kell figyelnem, ki ébreszt bennem érzelmet, vagy kiben ébresztek én, mert ebből illúzió lesz, és az elvárásoknak sem kell megfelelnem.
A házasságot, szerelmet nem lehet kikényszeríteni az emberből. Ezeknek voltam végig áldozata. Vagy a mások, vagy a magam által gerjesztett kényszernek. Ezért másra kell figyelmemet irányítani. Így csak annyit kértem, de hatalmas erővel, hogy azt szeretném teljes szívemből, ha egymásra találnánk azzal, akit Isten mellém teremtett, és a többi illúzió meg leoldódna rólam
Tegnap még képes lettem volna elmenni Tomival a világ végére is, csupán szánalomból. Ez is szeretet. Sőt, önzetlen szeretet, de nem szerelem. Lehet, hogy a szánalom csak a kezdet, amit érzek iránta, lehet, hogy majd benne találom meg, akit mellém rendeltek, még az is lehet, hogy Iziben, de lehet olyanban is, akit még nem is ismerek, de nem ezekre a személyekre kell a figyelmem fordítani, hanem arra, hogy amit Isten elrendelt, akit elrendelt, azt engedjem be. Semmi más nem számít.
Ezért kell elfogadni mindent, ami érkezik, mert a legváratlanabb időben, helyen jönnek a legnagyobb ajándékok. És soha nem tudhatod, az-e, amire lelked már régóta vár. Csak amikor kibontod, akkor derül ki.
Megvolt ez már bennem részleteiben, de hiába akartam hamarabb megoldani, mint ahogy ideje volt. Meg kellett semmisülnöm teljesen, és ebben Tomi segített. Tom szerint kirántott az óriáskerékről. De szerintem Isten keze volt benne leginkább, nem a Tomié.
Remélem, én is tudok neki segíteni. Lemuriában az volt a baj, azért nem figyeltem soha rá, mert nem mondta, mit érez irántam. Sose mondta, hogy szeret. Pedig ha mondta volna... A házasság, amit Izivel kötöttem akkor, azon alapult, hogy a Földnek minél jobb legyen. Így áldozattá és kényszerré vált. Hiába volt nagy szerelem. De most már értem, hogy a Földnek az kell, hogy szívből, lélekből a két erő összesimuljon két egymás mellé rendelt emberben. Ez fogja tudni meggyógyítani. Ezért hív engem a Föld szíve. És egyre erősebben érzem ezt a hívást.
Az se mindegy, melyik két emberről van szó, csak a Fény két nagyobb erővel rendelkező lelke lehet az… Ha engem hív, hívja a társamat is, és ha hív, akkor itt az idő, hogy egymásra találjunk vele. Nem elég az, ha tudatosan két nagy energiájú embert összeházasítanak. Ez nem kísérlet. Isten már eredendően elrendelte mindenki mellé a hozzá illő társat. Csak engedni kell, és megérkezik. Engedni kell nemcsak az egyes embereknek, hanem a Világnak is.
Amíg nem vetjük le magunkról ezeket az illúziókat, addig nem találkozhatunk vele. Hiába próbáltam én is akaratból megtenni. Ami most történt, az nem az én akaratomból lett most így, hanem Istenéből. Azért küldte el hozzám Tomit, hogy jelezze, itt az idő. Ehhez kellett Tomi. A kör tőle indult Lemuriában, és most vissza kellett térnie hozzá.
ÚJ TEREMTÉS
2011.09.24. 10:30
Teremtődjön új anyagból, égi szövetből
Földi Mennyország,
akarattól, kényszertől, félelemtől
szabadulj, Magyarország!
Illúziókat temetni végre
szólíts fel, szellem,
angyali sereg segítsd az útján
a földi embert!
Igazság ereje törölje végre
gonoszok álmát,
mutatkozzon az isteni fényre
égi szivárvány!
Új Világ fényében most már
ébredj fel, lélek,
szeretet, öröm, békesség, jó szó
felemel majd téged.
Lélek és szellem kart karba öltve
vesse le terhét,
valóságra vigye minden teremtmény
isteni tervét!
SZELLEM ÉS LÉLEK HÁBORÚJA
2011.09.11. 10:28
A szellem akarja irányítani a lelket, ami miatt az egész Mindenségben zűrzavar keletkezett. Ugyanis eredendően a lélek vágyai kellene, hogy irányítsák az embert tapasztalati útján.
Ezért a szellem eredeti feladatát (vagyis hogy a tapasztalatait elraktározva tudássá érlelje) felülírva vágyat kelt a lélekben, melyet az igyekszik megélni. De mivel nem eredendően a lélekprogramot követi, így illúziót hoz létre., és megreked útján.
A szellem nem magától követi az illúziókat. Vannak olyan szellemi lények, akik mindent megpróbálnak, hogy lehetőleg minél több teremtmény figyelmét saját magukra, illetve céljaik elérésére fordítsák.
Miért teszik ezt? Irányítani akarnak, vezetni. Hatalom kell nekik.
„Maradj meg a szeretetemben!” – mondta már ezt nekem sokszor Isten, de most értettem csak meg teljesen, mit jelent. Maradj meg a lelki szinten, kövesd lelked irányítását, ne a szellemét. Ne elméből cselekedj, hanem szívből. S ha megtetted, mire szíved vezet, lehet elmélkedni rajta. Az ilyen cselekedetek isteni vezettetésűek. Minden könnyen, olajozottan működik közben, s önfeledt örömmel tölt el.
A szellem által indított cselekedetekben végig feszültség érződik. Súrlódás, ütközés az isteni eredetűvel. Akarattal lehet csak mozdítani a dolgokat így, és sosem okoz örömöt, legfeljebb csekélyke elégedettség-érzést, ugyanakkor az egót hizlalja.
TOVÁBB...
2011.09.07. 18:58
Erőt próbáló időszak. Néha a fellegekben szárnyalok, néha a porban fetrengek. De most már megértettem, ha nem akarok tovább itt időzni, lépnem kell. Tudatos teremtőként megteremteni a következő lépést magamnak.
Elsőként, ami a legjobban kínoz, a megélhetés. Elég abból, hogy félelemben kell leélni a napjaimat. Attól rettegni, holnap lesz-e mit enni, vagy elveszik azt a kis segélyemet is, amin eddig elvegetáltam valahogy. Ezért segítségül hívtam az őrangyalom, hogy mutassa, merre lépjek tovább. Megteremtettem már a lehetőségét a bőségnek mindenki számára. Akkor mi a fenéért nem történik már végre meg?
Angyalom rávilágított, hogy többlépcsős minden. Így segített megérteni, merre tovább. Kérem hát, hogy felismerhessem a bőség megteremtésének következő lépését. És lőn világosság; minden roppant egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl; ezennel megteremtem a bőség megvalósulásának következő lépcsőfokát…
És a szerelem? Az se lehet bonyolultabb, azt megteremteni, és működésbe lendíteni. Összekaparom hát magamban az összes szerelmet, és ezennel behívom vele az életembe az egyetlen igaz szerelmemet. Itt az ideje, hogy megéljem vele a teljes összefonódást, a harmóniát, egymás lényének teljes tiszteletben és szabadságban tartása mellett. Hogy megéljük végre a félelem nélküli tökéletes szerelmet, a testi-lelki-szellemi kielégülést.
Isten segítségével, angyalok segítségével jöjjön létre mindez. S ezennel induljon el a többi emberben is ennek lehetősége. Legyen minden Isten akarata szerint. Legyen ÍGY, ha így kell lennie.
ISTEN AKARATA
2011.08.28. 17:18
Mikor ezt építjük, nem kell erőszakot tenni magunkon, minden megy magától. Egy örvény felkap a hátára, és közben szinte extatikus örömöt élünk át. Örül lényünk minden része, mert olyankor harmóniába kerülünk mindennel. Összhang rezdül a lélek, a szellem, a test és a fizikai, szellemi és lelki világok szintjén is. Mindennel együtt mozdulunk. Nem kell erővel rávenni magunkat cselekvésekre.
Amit erőből teszünk, akarattal, azt a cselekedetünket a szellemvilág hataloméhes, irányítani akaró lényei irányítják. A negatív szellemi, démoni erők vezetője a szellemi erők szintjén nyúl bele létezésünkbe, és mi tudattalanul mozdulunk tevékenységére, s azt hisszük, Isten akarja a szenvedést nekünk. Így leszünk áldozattá. Mert ha engednénk, hogy elménk helyett lelkünk irányítson, akkor lehetnénk boldogok. Lelkünkön keresztül tudunk ugyanis Isten akaratára rásimulni.
Amikor lélekből cselekszünk, tudjuk, érezzük, mit kell tennünk. Nem kell GONDOLKODNI rajta. Mikor gondolkodunk, elménk elemezve beleszól harmonikus működésünkbe. Kipróbálni szeretne logikus lehetőségeket, melyekről aztán sorban bebizonyosodik, hogy bár sok tapasztalatot szerezhetünk általa, sok ismeretet felhalmozhatunk, de mindig konfrontációval jár. Elsősorban önmagunk valódi természetével ütközünk. Miért? Mert természetes állapotunk az Isten rezdüléseire reagálás.
Megtehetjük, hogy elménk által vezérelve mozdulunk, de mindaddig, míg ezt tesszük, távol leszünk Istentől, s valós önmagunktól. Isteni részünk mindaddig működésképtelen, míg az elménket nem rendeljük alá az ő vezetésének.
Mindaddig csak okoskodunk, filozofálgatunk s illúziókba bonyolódunk, míg Isten igazságának erejét át nem engedjük magunkon, s meg nem engedjük Istennek mindenben, hogy vezessen bennünket feltételek nélkül, kikötések és elvárások nélkül.
Mind azért vagyunk itt, ebben a világban, hogy megtanuljuk a különbséget saját akaratunk és Isten akarata között.
Isten akaratát nem ismerjük. Nem mondja meg előre. De mikor azt visszük véghez, kisüt a Nap a lelkünkben, s lelkünk egy napsütötte, illatos virágokkal teli réten boldogan szökdécsel, miközben lehet, hogy testünket épp zord, hideg, téli időjárás veszi körül.
Csak akkor válik világossá, hogy Isten akaratát visszük végbe, miután már megtettük önként, dalolva, feltételek kiszabása nélkül. Csak a folyamat végén tudatosul – eleinte. Azonban minél többet gyakoroljuk, annál hamarabb felismerjük, mikor vagyunk ebben az állapotban.
De FIGYELEM! Nem lehet AKARNI, hogy Isten akaratát teljesítsem! Csak megengedni, hogy ő rajtam keresztül munkálkodjon. Úgy és akkor, ahogy és amikor ő jónak látja.
Amikor erőlködést érzünk cselekedeteinkben, azok nem Istentől valóak. A csakazértis-politika, a ráfeszülés csak feszültséget okoz egész lényünkben, s sorsunkban. Így jönnek létre karmikus adósságaink.
Ha ellenállást érzel magadban, akkor nem Isten akaratát cselekszed. Az ellenállás abból keletkezik, amikor a te akaratod ütközik az övével. Ha az ellenállást tapasztalod életed során, akkor még csak a megismerés útján jársz, nem a megvalósításén.
ÚJRA ITT...
2011.07.26. 20:41
Régen írtam, nem is volt kedvem, és elég nehéz időszakon vagyok túl, ahol központi kérdés volt, hogy mit egyek, és főleg miből finanszírozzam az elég költséges lisztérzékenységemet.
Mára már helyrebillentem csöppet. Sokkal inkább önmagam vagyok, mint eddig. Immár fizikailag is. Mintha egy réteg oldódna le rólam. Illetve több. Nem tudom, mennyi.
S ezzel egyenes arányban az összes álmom kezd megvalósulni. Mert ez volt az akadály, melyet én építettem fel öntudatlanul. Vajon hogyan is juthatott volna eszembe, hogy amivel nap mint nap táplálkozom, a kenyér, az nem való nekem. Legalábbis nem abban a formájában, ahogyan bevittem.
Rengeteg mindent megértettem, és bejöttek életembe az eredeti dolgok. Illúziók pedig szeva!!!
Az evéssel most már nincs gondom. Nem kategorizálnám be magam, de asszem vegán lettem. A tejtermékek helyett fincsi magtejeket iszom, és pl. kesudióból olyan sajtot lehet csinálni meg növényi pástétomot, hogy eszméletlen. Hús már régóta nem megy le a torkomon, és amikor néha ettem, talán épp azért, hogy megmérjem magam, le tudom-e győzni a negatív hatásait.
Cukor szintén száműzve, max. szőlőcukor. Helyette stevia, vagy méz. Nem akaratból csinálom, egyszerűen csak undorodom attól, amit eddig ettem.
Kicsit fárasztó volt eleinte, hogy folyton főzni kell, merthogy ugye kenyér sincs gluténmentes, de vettem mindenféle lisztet, keverek tésztákat és gofrisütőben megsütöm. Egyetlen gond, hogy csak frissen jó, mivel nincs benne glutén, másnapra olyan lesz, mint a cipőtalp.
De … én még soha ilyen finom dolgokat nem ettem, mint eddig. És soha ilyen táplálóakat. Pedig hol vagyok még attól, hogy visszaálljon a testem normális működése. Minimum fél év kell neki.
Végre a testem fizikai formája is megmutatkozhat. És mutatkozik is…
Eleinte be voltam tojva, miből finanszírozom ezeket a dolgokat. Egy kg gluténmentes liszt pl. 800 Ft, egy l rizstej 6-700. De megoldottam. Rám találtak az olcsó megoldások, rájöttem, nem kell bedőlni mindennek, ebben is a belső hangra kell hallgatni. És ma már állítom, kevesebbe kerül az étkezésem, mint eddig. Valahogy mindig megtalálom, ami a legolcsóbb és legegyszerűbb.
Asszem, következő könyvem tényleg szakácskönyv lesz, mint azt Nagy Peti 97-ben megjósolta nekem.
Jut eszembe, könyv. Készül. Kéri a Világ. Már a Kiadó felé vette az útját az első rész. Találtam a láncaimnak is egy webáruházat, ahol nem kérnek tőlem számlát. Hiába próbáltam a jelenlegi rendszerbe beleilleszteni magamat, egyszerűen nem illek bele, nem arra vagyok kódolva.
Viszont megvalósulni látszik az az ötletünk is, amit Krisztával indítottunk el régebben, csere-bere bank.
Szóval, időm egy szál se, mindig van mit csinálnom, ha mást nem, írom a könyvet a kéziratról be a gépbe.