Mikor ezt építjük, nem kell erőszakot tenni magunkon, minden megy magától. Egy örvény felkap a hátára, és közben szinte extatikus örömöt élünk át. Örül lényünk minden része, mert olyankor harmóniába kerülünk mindennel. Összhang rezdül a lélek, a szellem, a test és a fizikai, szellemi és lelki világok szintjén is. Mindennel együtt mozdulunk. Nem kell erővel rávenni magunkat cselekvésekre.
Amit erőből teszünk, akarattal, azt a cselekedetünket a szellemvilág hataloméhes, irányítani akaró lényei irányítják. A negatív szellemi, démoni erők vezetője a szellemi erők szintjén nyúl bele létezésünkbe, és mi tudattalanul mozdulunk tevékenységére, s azt hisszük, Isten akarja a szenvedést nekünk. Így leszünk áldozattá. Mert ha engednénk, hogy elménk helyett lelkünk irányítson, akkor lehetnénk boldogok. Lelkünkön keresztül tudunk ugyanis Isten akaratára rásimulni.
Amikor lélekből cselekszünk, tudjuk, érezzük, mit kell tennünk. Nem kell GONDOLKODNI rajta. Mikor gondolkodunk, elménk elemezve beleszól harmonikus működésünkbe. Kipróbálni szeretne logikus lehetőségeket, melyekről aztán sorban bebizonyosodik, hogy bár sok tapasztalatot szerezhetünk általa, sok ismeretet felhalmozhatunk, de mindig konfrontációval jár. Elsősorban önmagunk valódi természetével ütközünk. Miért? Mert természetes állapotunk az Isten rezdüléseire reagálás.
Megtehetjük, hogy elménk által vezérelve mozdulunk, de mindaddig, míg ezt tesszük, távol leszünk Istentől, s valós önmagunktól. Isteni részünk mindaddig működésképtelen, míg az elménket nem rendeljük alá az ő vezetésének.
Mindaddig csak okoskodunk, filozofálgatunk s illúziókba bonyolódunk, míg Isten igazságának erejét át nem engedjük magunkon, s meg nem engedjük Istennek mindenben, hogy vezessen bennünket feltételek nélkül, kikötések és elvárások nélkül.
Mind azért vagyunk itt, ebben a világban, hogy megtanuljuk a különbséget saját akaratunk és Isten akarata között.
Isten akaratát nem ismerjük. Nem mondja meg előre. De mikor azt visszük véghez, kisüt a Nap a lelkünkben, s lelkünk egy napsütötte, illatos virágokkal teli réten boldogan szökdécsel, miközben lehet, hogy testünket épp zord, hideg, téli időjárás veszi körül.
Csak akkor válik világossá, hogy Isten akaratát visszük végbe, miután már megtettük önként, dalolva, feltételek kiszabása nélkül. Csak a folyamat végén tudatosul – eleinte. Azonban minél többet gyakoroljuk, annál hamarabb felismerjük, mikor vagyunk ebben az állapotban.
De FIGYELEM! Nem lehet AKARNI, hogy Isten akaratát teljesítsem! Csak megengedni, hogy ő rajtam keresztül munkálkodjon. Úgy és akkor, ahogy és amikor ő jónak látja.
Amikor erőlködést érzünk cselekedeteinkben, azok nem Istentől valóak. A csakazértis-politika, a ráfeszülés csak feszültséget okoz egész lényünkben, s sorsunkban. Így jönnek létre karmikus adósságaink.
Ha ellenállást érzel magadban, akkor nem Isten akaratát cselekszed. Az ellenállás abból keletkezik, amikor a te akaratod ütközik az övével. Ha az ellenállást tapasztalod életed során, akkor még csak a megismerés útján jársz, nem a megvalósításén.
