Újabb felismerések. Fáj a fejem napok óta. Érzem benne a feszültséget. Ahogy olvasgattam a látással kapcsolatos információkat, hogy mi okozza pl. a rövidlátást, egyszerre megértettem sok mindent. Attól alakulhat ki a rövidlátás, ha kitartóan bámulunk valamit. És akkor…BUMM, leesett, és nagyot szólt.
Igen, ezt a feszültséget érzem a szememben. Hogy erőlködik a szemem. S mivel a szem kapcsolatban van minden belső szervvel, a szememben csak az tükröződik, hogy minden belső szervem is megfeszítve működik.
Ezért feszültem rá mindenre, amit csináltam, ezért volt bennem a megfelelési kényszer sokáig. S mindezt talán az okozta, hogy hamarabb születtem 1 hónappal, mert nem bírtam belül a feszültséget. Anyukámnak ugyanis nagyon magas volt a vérnyomása a terhesség alatt. S amilyen a születés, olyan az egész élet. Megéltem a feszültséget mindenben; érzelmekben, tudásban, a testem működésében.
Bár már egy ideje tanulom a lazítást, így tudom, hogy az az én természetes állapotom. Csak kívülről rám erőszakolta a világ az ő akaratát, ami ütközött mindazzal, amit hoztam magammal.
De most eljött az idő; megélhetem végre, amiért ide jöttem. És biztosan tudom, leválok az erőlködésről, és önmagam leszek végre. Megértettem, így levethetem…