Éreztem hétvégén őt. Éreztem, hogy egy lánnyal van. Nem akaratból éreztem. Már napokkal előtte ezt mondtam neki (a fényképének a blogján), hogy menjen és élje meg, amit szeretne. Mert éreztem benne a feszültséget.
Aztán felrakta a fényképeket, amiket hétvégén készített, és rajta volt a lány is. Alatta meg a vers a szerelmének. Ledöbbentem, mikor megláttam. A lány nagyon hasonlít rám. ’97-ben, mikor sokat voltam Mátraházán, szinte teljesen így néztem ki. Róla is készült fénykép. Éreztem, hogy valami nincs rendben vele. Az az ember, aki a képen van, nem az, aki eddig volt. Olyan ÜRES volt. És zavart.
Megdöbbentő dolog történt pár órával ezután. Magam mellett éreztem az ő lelkét. Mintha segítséget kérne… Nem értettem, mi történik, és miért, ezért Istenre bíztam. Ha ő ezt akarja, hogy megéljem, elfogadom.
S aztán lassan, lépésről lépésre felépült bennem, mi is történik valójában. Nem gondolkodtam rajta, csak hagytam, hogy a megértés felépítse magát bennem. Szellemből, nem elméből.
Megértettem, a lelkének a fénye nem tud áthatolni a szellemén. Ezért kellett nekem segíteni őt azzal, hogy a fényemmel tisztogatom a szellemét.
Egyszer csak, este kiszakadt egy ima a lelkemből:
- Kérlek, Istenem, segíts neki, hogy önmaga lehessen! Hogy a lelkének fénye áthatolhasson a szellemén, és megvalósíthassa magát a fizikai világban!
Nem értem, miért történt ez így, hiszen ellentmond mindannak, ami eddig lélekben és szellemben megtörtént velem vele kapcsolatban, de ha Isten ezt akarja, hogy megéljem, ki vagyok én, hogy tiltakozzam ellene? Megtanultam már, hogy hiába kérdezget engem, hogy mit szeretnék, úgysem az történik. A Sötétség mindig beleszól. De ha Istennek fontosabb, hogy a Sötétség irányítson ezen a Világon, én ugyan nem harcolok ellene, nem lázadok.
Fölösleges azon túráztatni magam, hogy ellenálljak ezeknek a történéseknek, vagy ki akarjak szaladni a világból emiatt. Úgyis mindig visszaküldenek.
Hát akkor ITT VAGYOK. Lássam, Isten, mit akarsz velem! Mutasd meg! Egy biztos: nem akarok most már SEMMIT. Vágytalan lettem. Miért vágyjak bármire, ha úgysem teljesül. Ettől még a szerelem ott van bennem. Te adtad nekem azt is…
Éjjel alig aludtam. Nem mintha nagyon izgatott volna ez az egész dolog, csak egyszerűen nem ment az alvás. S gondoltam, ha már ébren vagyok, megkérdezem Adamát és Mikost, mi is történik. Két jó tanácsot adtak. Az első, hogy bennem van a megoldás minden helyzetre. A másik, hogy jelenleg van, ami visszafelé mozdul, de csak azért, hogy megmutassa, az az út visszafelé vezet. Vagyis a Sötétség felé.
Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy minden bennem van, a Megoldás is minden bajra. De ami késik, nem múlik, kisugároztam magamból ennek a helyzetnek a megoldását. Hatalmas erő ment ki belőlem, és nagyon sokáig. Meglepődtem rajta…
Aztán, nem tudom, honnan, de előjött belőlem, hogy megteremtem az ebből következő jövőt számomra, ha Isten is így akarja. S miután megtettem, akkor értettem meg, hogy ilyet még sose tettem, ezért lehettem a Sötétek játékszere. Innentől fogva viszont én teremtem Isten segítségével az életemet.
Mikor valaki kezébe veszi a sorsa irányítását, épp így kell történnie, ahogy most én tettem. Nem akaratból, egóból, elméből, elhatározásból, mert az zsákutca, és örökös ismétlésre kényszerít. Hanem előbb lélekből, szellemből, Istenből.
Szó szerint kézbe vettem. A kezeimből ment kifelé az ez erő. És hogy mi lesz belőle, milyen jövőt formál nekem? Amilyet Isten akar nekem. Bízom benne. Mert ő szeret engem feltételek nélkül.
