Nem voltam tudatában, milyen nap van ma, mikor hajnalban felébredtem. Épp kezdett világosodni.
Az egyetlen igaz szerelmemre gondoltam. Vajon tényleg ő az, akiről úgy érzem? Eszembe jutott, hogy Tom azt mondta, próbált beszélni vele, de sötétség vette körül. Ezt már én is láttam többször. Tom mondta, hogy tisztítsam meg a szellemi terét. És ettől felgyulladt fejem fölött a kis lámpácska. Persze! A Fény hiányzik neki!
De nem tudtam, hogyan adjam oda neki. Az akarattal való segítés nekem nem megy. Most viszont kértem Isten és az angyalok segítségét.
Kár, hogy nagy részét elfelejtettem a törtéteknek, mert persze, megint belealudtam, de akkor csodálatosan következett egyik dologból a másik.
Lényeg, hogy elkezdtem sugározni felé a fényem, és ezzel együtt a Szerelem is elindult bennem. A sötét masszába burkolt szellemalak egyre tisztábban látszott, egyre felismerhetőbb volt, oldódott róla a Sötétség. Felismertem benne Izit. És ő is egyre jobban felismerte bennem a szerelmét. A fény pedig elkezdett az ő szívéből is áradni felém.
Kezdem érteni őt, egyre jobban. Ezért érezte magát ködben mostanában, írt is róla. A ködön is áthatol a fény. A Fényt kell megtanulnia árasztania magából, a saját fényét, ami Isten fényéből táplálkozik. Vagyis gyakorlatilag Isten fényét kell átengedni magán. Nem csak neki. Mindenkinek…
