Tegnap este Izi szellemét érzékeltem. Azt kérdezte, tudom-e, hogy összekapcsolódtunk. Nem, még nem tudatosult bennem, mi történik. De ahogy ő megnevezte, minden egybeállt, ami ezekben a napokban bennem kavargott, és nem tudtam róla, hogy mi az. Az Egyesítő Erő volt. Mindazzal egyesít, ami nekem van szánva, amit nekem kell megélnem.
Az utóbbi napokban meglódult minden. Adódott egy lehetőség. Egy alapítvány. És onnan, ahonnan legkevésbé vártam. Még nem tudom, mi lesz belőle, de tény, hogy olyan társaimmal dolgozunk bennem, akikkel Lemuriában kezdtük.
Kezdem érzékelni a saját erőmet. Vagyis azt, hogy Isten fénye és lelke bennem és általam meg tudja végre valósítani azt, ami itt a dolgom. Vagyis a vágyaimat.
Amellett, hogy már fel tudom emelni a saját rezgésszintemet, másokét is. Nem ám akarattal. Hanem elfogadással. Egyszerűen elfogadom, hogy képes vagyok rá, és a lehúzó gondolatokat LENT hagyom. Vagyis föléjük emelkedem…
Újból olvasom a Shambhala könyvet. Egy csomó csatornán keresztül hív engem Shambhala, ám kezdem érteni, nem fizikailag kell eljutnom oda, még csak nem is asztráltestemben, hanem ha azokon az „állomásokon” végigmegyek, amiken a könyvet író férfi végigment, eljutok Shambhalába, vagyis olyan körülményeket tudok létrehozni magam körül, mint Shambhalában vannak. Ezért „kirándultunk” oda olyan sokan és olyan sokszor álomban vagy asztrális utazásaink során többen is, mert ott kiképeztek minket arra, hogyan lehet létrehozni és fenntartani egy olyan társadalmat.
Az már más kérdés, hogyha itt, a felszínen megvalósítjuk, akkor már szabad lesz az út az eredeti Shambhalába is. Nem lesz szintbeli különbség.
(Saját film.)
