Mielőtt még teljesen Iziről szólna ez a blog, leírom egy Adamával folytatott beszélgetésemet:
- Adama, hogy is van ez az Új Világgal? Nem tudjuk, mit valósítunk meg, mi felé törekszünk, csak megyünk előre.
- A válaszok benned vannak, kedves, azzal kapcsolatban., amit meg kell élned…
- Szóval azt tudom, hogy olyan új világot kell megvalósítanunk, amilyen még nem volt. És ebben vannak korlátok vagy határok?
- Ameddig a tudatunk képes tágulni, ott vannak a határai. A jövő egy közös világ veletek. Ezért beszélgethetünk most is. Ha ez nem így lenne, értelmét vesztené a kapcsolat veletek. Nem is jöhetett volna létre. Felépítünk valamit közösen. Azt, ami belénk van kódolva, ami a küldetésünk, és ami eddig nem tudott megvalósulni, csak vágyainkban.
- Tehát mindaz, amire vágyom, megvalósítható?
- Igen. Csak te korlátozod. Nincsenek határok, valójában. De a tudatod korlátok közé van szorítva. Csak amit elképzelni tud, azt engedi megvalósulni.
- Aha… kezdem érteni. Ezek mindenkinél mások.
- Igen. Vannak lélekcsoportok, melyeknek azonosak a korlátai, mert azonosak a kódjai, így létezésének frekvenciái is.
- Azonosak a feladatai…
- Igen. Ti így mondjátok. Én nem feladatnak nevezem, hanem megismerésnek.
- … Mennyivel találóbb.
- Összekapcsolódunk veletek. Egyre több mindenben. S ezáltal egyre több mindenre sikerül rátalálnunk, amiktől eddig elsodródtunk. Saját sorsunkra levetítve is. A kölcsönös szeretet, ami köztünk van, létrehozza a megvalósulás egy új formáját. Mi formáljuk, közösen. Úgy fog megvalósulni, ahogy engedjük, ahogy tudatunk korlátai beszabályozzák.
- Értem. Sokat segítettél. Köszönöm.
- Én is köszönöm neked. Az ilyen beszélgetések által kölcsönösen fejlődünk mind. Azok is, akik nem is tudnak róla.
- De érdekes … Szeretlek, Adama.
- Én is szeretlek téged…
