Ma dél körül "meglátogattam" Izit.
- Mit akarsz? - Rögtön érzékelte, hogy ott vagyok. Épp dolgozott.
Ránéztem. Bele a szemeibe. Ő visszanézett.
- Szeretsz engem? – kérdeztem.
Csend. Némán dolgozott tovább.
- … vagy büntetsz? … Én már megbocsátottam neked. – Nem válaszolt. Elindultam vissza.
- Várj! – szólt utánam. – Beszélhetünk?
- Bármikor. Tudod, hol találsz. – S eljöttem könnyekkel a szememben.
Annyira belefáradtam ebbe az egészbe… Észre se veszem, és szépen elkezdem lebontani a testem. Tom már annyiszor visszarángatott. De most…hatástalan, bármit mond.
Mintha vattába lennék csomagolva…
