Miután tegnap este jól kibőgtem magam mások szenvtelensége és már-már gonoszságba hajló szeretni-nem-akarása miatt, és teljesen kétségbe estem attól, hogy én nem akarok ilyen emberek közt élni, rájöttem; a megoldás erre a helyzetre is bennem van. Csak ki kell sugározni magamból. Anélkül, hogy engedném lerántani magamat ezektől a külső hatásoktól.
Egy csomó ember most csak azért került a közelembe, hogy a hátamon felkapaszkodjon a Fénybe. Csak kihasználták a tudásomat, s mikor sikerült lemásolni nekik az energiáimat (persze, ezt nem tudatosan csinálták), utána eldobtak, mint egy megunt játékot. Majd újra visszaédesgettek magukhoz, s miután újra „feltankolták” magukat velem, újra ellöktek maguktól.
Amíg kétségbeesve kerestem, mit csináltam rosszul, addig újra meg újra megcsinálhatták ezt velem, most viszont már felfelé figyelek a lefelé helyett. Tovább megyek, és arra figyelek, aki elfogad, minden körülmények között.
Akiben szeretet van, az nem löki el a másikat, főleg, ha nem is tett semmi rosszat. Nem én vagyok ezért a hibás, meg kéne már értenem, és nem büntetni tovább magamat azzal, hogy mindenáron segíteni akarok nekik. Ideje lenne már azokra a társaimra koncentrálni, akik szeretetben vannak önmagukkal szemben is, mert amíg én is hibáztatom magam mások hibája miatt is, itt fogok ragadni, és nyöghetek, meg sírhatok. Ezt szeretném? NEM!!!
