„A karma kiegyenlítődött.” –hallottam egy hangot, miközben hazafelé sétáltam ma délben. És egy szempillantás alatt megértettem mindent. Miért kellett ezt megélnem ebben az életben a szerelemben.
Előző életemben, Olaszországban elutasítottam Izit, és mást választottam. Ezt kaptam vissza most. A szerelemben elutasítottak, és mást választottak, akiket szerettem. EZT nem tudtam eddig elfogadni sosem.
Egészen addig kellett ismételnem, míg az ezt alakító erőket fel nem dolgoztam mind. Ezért nem éreztem már lélekben semmit Izi mostani lépésével kapcsolatban azzal a lánnyal.
Nincs tehát szükség arra, hogy többször átéljük. Azok az erők, amik ezt létrehozták, elfogytak. Feléltem őket. S ezeket én magam indítottam el Olaszországban azzal, amit ott cselekedtem.
Az egész történet viszont nem Olaszországban kezdődött Izi és köztem, hanem Lemúriában. Elszakadásunk óta ez megy oda-vissza kettőnk közt, és a többi ember, a többi társunk, szerelmünk csak asszisztált ahhoz, hogy megtapasztaljuk a negatív tartományban is a szeretetet és a szerelmet.
Hogy hogyan tovább és kikkel? Fogalmam sincs. Talán azokkal kell megélni a jót is, akikkel a rosszat, talán nem. Majd Isten eldönti, és ha tudnom kell róla nekem is, tudni fogok.
(Egyébként pár napja folyamatosan magam mellett érzem Izi szellemét. Ugyanúgy, ahogy Mu-ban, régen. Messziről figyel.)
